Ha elszomorítanak a napok, csak vedd elő a belső, titkos tartalékaidat és sugározz kifelé!

Csalárdság, kétszínűség, de csak azért, hogy megszabadulj egy elnyomó kapcsolatból? Már mindent bevetsz, még a szadista szexet is?

Egyedül vagy?

És most nem a kapcsolati magányra gondolok, vagy éppen a társas magányra, amikor benne élsz egy párkapcsolatban, de mégis egyedül vagy, mert a szimbiózis nem működik, csak egymás mellett, párhuzamosan léteztek...

Vannak idők, amikor úgy érzed, egy üvegfal mögül szemléled az életet. ŐK kint vannak, TE bent rekedtél. Beszélnek, de te nem érted a nyelvüket, csak egybefüggő zajt észlelsz. Szeretnéd megszólítani őket, de nem is hederítenek rád.

Aztán oldalra nézel és észreveszed, hogy nemcsak egy fal választ el téged tőlük, hanem oldalról is falak vesznek körül. Vagyis egy üvegkalitkában rekedtél...

A házunk előtti sarkon éppen kilendítettem a lábam, hogy befordulok, amikor egy marcona, ijesztő arcú figura karjába szaladtam. 

Képtelenségnek tűnt kivenni a vonásait a sötétben, de felrémlett egy képkocka az emlékezetemben, hogy már láttam valahol. A bal karját a hátamra szorította, mintha ölelkeznénk, a jobbal a fejemet vonta a mellkasára...

Kérlek, most felejts el egy percre mindent, és figyelj az én történetemre!

Hadd meséljem el, hogy a felszínt megkaparva, milyen sötét bugyraimba süllyedtem. A lelkemben. Igen, pontosan ott.