5 érv, hogy kiállj a kapcsolatodért, mielőtt véglegesen szakítanál

Olyan, hogy egyedül vagy, egyszerűen nincs. Mindnyájunkban az a közös, hogy vagy kapcsolatban élünk, vagy előtte, vagy utána vagyunk egy jó, vagy rossz, esetleg elviselhető párkapcsolatnak.

A saját helyzetedre is úgy gondolj, hogy éppen úton vagy az igazi megtalálása felé, és most éppen felkészíted a lelkedet arra, hogy teljes szívvel tudja fogadni az eljövendő nagy őt.

Ha éppen párkapcsolatban élsz, és meghurcolnak a hétköznapok, akkor tekintsd át a listát. Ha úgy érzed, megéri a párkapcsolat, akkor még időben meg tudod húzni a vészféket.

Nem az a hittétel, hogy mindenáron együtt maradjunk egy mérgező légkörű, pusztító kapcsolatban, hanem az, ha gyerekeink vannak, akkor tegyünk erőfeszítéseket azért, hogy kilábaljunk egy válságból.

Nézzük meg együtt az 5 pontot, hogy utána el tudj gondolkodni azon, hogy tényleg megéri-e a szakítás?

1. Valamikor szeretted, lehet, hogy nem is olyan régen. Ha így érzed, megéri küzdeni érte. A szerelem nem múlik el egyik napról a másikra. Ha ő volt az, akiben megbíztál, esetleg gyereket is vállaltatok, akkor gondolj vissza arra a pillanatra, amikor rabul ejtette a szívedet. Biztosan emlékszel még erre az érzésre, az illatokra, a hangokra, neszekre a környezetetekben.

Hagyd, hogy eluralkodjon rajtad az érzés, és bízz meg az ösztöneidben. Nem fognak félrevezetni!

2. A rossz szokások nem halálos betegségek. Kitartással lehet változtatni rajtuk. Sose légy türelmetlen. A szokások felülírásához nem kevés idő kell. Ez azt jelenti, hogy a legapróbb változtatást is vedd észre és jutalmazd a törekvést dicsérettel és pozitív megerősítéssel.

3. Kisebb vétkeken nagyvonalúan felül tudsz emelkedni. Neked is jólesik, ha veled is így viselkednek. Miért kell mindent észre venned? Te is szereted és jó néven veszed azt, ha becsukják a szemüket a családtagjaid, amikor „bűnözöl”, ugye? Akkor te is tegyél hasonlóképpen. Hidd el a párod értékelni fogja.

4. Ha családod van, gyereked, akkor mindent tegyél meg a kapcsolat rendezéséért. A gyereknek rendkívül nagy sokk a válás, sokan egész életükben nem heverik ki. Viszik tovább a mintát, másolják a szülői hozzáállást.

Te sem szeretnéd, hogyha a családi minta öröklődne, ugye? És a fiadnak, lányodnak rohangálni kellene egyik helyről a másikra, hogy összeszedje a saját gyerekeit edzésről, szakkörről, mert egyedül maradt és mindenért neki kell helytállnia? Ha egyetértesz, akkor ne szolgáltass neki követendő példát, és ezáltal te magad is elkerülöd azt a helyzetet, hogy egyszerre apa és anya legyél egyszemélyben.

5. Nincs biztosíték arra, hogy a következő szerelmed jobb lesz, mint a mostani.

Sőt, az esetek többségében te is egy újabb problémakörrel szembesülsz, mint például elvált, gyerekes apuka. Ehhez hozzáadódik, még mondjuk a te családod, így roppant nehéz újra kezdeni. Ez a helyzet már nem olyan, mint amikor még csak ketten voltatok. Túl sok érdeket kell majd összeegyeztetned.

 

Gondolkodj el azon, hogy a mostani kapcsolatodra, lehet, hogy csak feleannyi energiát kell fordítanod, mint a következőre. És a következő szerelmednek, lehet, hogy te a sokadik partnere leszel, míg a jelenleginek, lehet, hogy te voltál a mindent elsöprő, a nagy Ő.

 

Bízom benne, hogy elgondolkodtál és mérlegeled a mostani helyzetedet, mert már egészen régóta foglalkoztatnak az emberi kapcsolatok, a barátságok és a szerelmek, ezek fény és árnyoldalai és a visszásságok egyaránt.

 

A Kelepce című könyvben is ilyen problémákról olvashatsz, választásokról, óriási mindent megváltoztató döntésekről, mint például gyerekvállalás, vagy a gyerek elutasítása. Ez egy kardinális kérdés minden nő életében, különösen akkor, ha a kisbaba nem akkor érkezik, amikor ő szeretné.

 

Hogyan döntenek a regény szereplői, és milyen kihatással lesz ez az elhatározás az eljövendő életükre? Hogyan kezdj új életet egy másik országban, távol a családodtól, ha az anyagi felemelkedést is szem előtt kell tartanod?

 

Mit válassz? A karriert, a saját vállalkozást, vagy a családalapítást? Mi az a határ, amikor már azt mondod, hogy nem keveredsz bele kétes üzelmekbe, vagy a pénz mindennél fontosabb?

Ha sikerül egy mellékszereplővel, vagy esetleg a főszereplővel azonosulnod, akkor a szórakoztatás mellett, esetleg a saját problémáidra is megoldást találsz, egy másik karakter bőrébe bújva. Talán ez lenne az igazi cél, hogy elgondolkodj a történetek fonákságain, a probléma helyzeteken, és ezáltal, más szemszögből tudd szemlélni a saját sorsodat.

 Mindig is érdekeltek az emberi kapcsolatok mozgatórugói, a kacifántos, előre meg nem jósolható végkifejletek.

Amennyiben partner vagy a felszín alatt rejlő titkok feltérképezésében, és érdekelnek a bonyolult, mindig egymásba fonódó kapcsolatok, a karriervágy, a felemelkedés és a bukás, és a szenvedélyes szerelem, akkor olvass bele a Kelepce című regény első fejezetébe, minden kötelezettség nélkül!

family4

Érdeklődsz a csavaros történetek iránt?

Tudni szeretnéd, melyek az emberi kapcsolatok csapdái?

Pont erről szól a Kelepce című regény, amelynek első fejezetét most elküldjük Neked ajándékba!

Amit ebben a könyvben biztosan megtalálsz:

Maffia kapcsolatok

Karriervágy

Kusza érzelmi szálak

Barátság és szerelem

Meglepő fordulatok

Csavaros befejezés!

Garantáltan más lesz a történet vége, mint amire gondolnál!

Kérd most az első fejezetet. Kattints ide!