A könyvíró

A férfi lézengett a szobában, sorra megérintette a tárgyakat az íróasztalán, majd a sarokban, mozdulatlanul ülő nőhöz lépett:

– Nagyon szép. A régi kis játszmáid, érzelmi zsarolásaid. Megint nem válaszolsz. Persze, mit is várhatnék?

A nő karja egy parányit elmozdult a karfán.

– Nos, jól van, akkor elmagyarázom még egyszer. Talán most jobban megérted, és ez a fennhéjázó, gőgös arckifejezés eltűnik az arcodról. Szépen sorjában, kezdem is.

Megállt a nővel szemben, megkapaszkodott a cseresznyefa íróasztal szélében a bal kezével, a jobbal gesztikulálni kezdett:

– Azért jöttünk el a fővárosból, mert az ottani élet az idegeimre ment. Egyszerűen szétszabdalta az alkotói lendületemet az a sok sznob, vagy egyszerűen érzéketlen, tuskó ember. Minduntalan zaklattak, képtelen voltam kiteljesedni. Itt Vércseligeten, csend van az idő lassan, normális mederben folyik, nem igyekszem beletuszkolni egy napba kétnapi teendőimet. Még ma nekilátok a regényemnek. Kétségkívül óriási robbanás lesz. Egy kataklizma. A regény vázlatát már a fejemben összeállítottam, le nem merem írni, nehogy ellopják az eredeti ötleteimet, de minden részletet akkurátusan kidolgoztam.  Nem ülsz kényelmetlenül?

Odalépett a nőhöz, és megigazította a lábán a pokrócot. Finoman körbevezette a vádliján, hogy minden felületet betakarjon.

–A regény írására maximum, de komolyan is gondolom, öt teljes napot szánok. Jack Kerouac, talán már hallottál róla, a hippi nemzedék írója, két hét alatt írta a regényeit. Várj, meg is nézem.

Odalépett a könyvespolchoz és levette az angol nyelvű regényt, kinyitotta a papírfedelet, és olvasni kezdte az angol szöveget, majd magában nyomban fordította is.

Ellépett az íróasztal elől, tenyere nedves lenyomatot hagyott a fényesre polírozott fán.

– Nincs információ, lehet, hogy csak én emlékszem, hogy két hét. – bólintott saját magának.

–Természetesen, én is belátom, hogy öt nap alatt nem tudom legépelni, négyujjas módszerrel lehetetlenség, de rámondani a magnóra korántsem kivitelezhetetlen feladat. Mit szólsz?

A nő most is áthatolhatatlan szótlanságba burkolózott, meg sem rezdült.

– Kezdesz az agyamra menni! Mi a bajod? Csak azt az egyet kértem tőled, hogy egy pár napig zárkózz be velem, és legyél a múzsám, az őrangyalom, a segítőm! Miért olyan óriási óhaj mindez? Egy rövid, csonka hétre elvonulunk az emberek zavaró jelenléte elől, hogy ne őrjítsen engem, ahogy fontoskodásukkal mindig kiszorítják a térből a helyet a maguk számára, ezáltal elvesznek belőle, mozgásukkal, beszédükkel energiát rabolnak el előlem!

Ahogy megfújta az előbb kiöntött kávét, egy parányi csepp kiszökött a csészéből és a kerámia oldalon lefelé kezdett gördülni. Hüvelykujjával végigsimította a poharat, felfogta a cseppecskét, majd lenyalta az ujjáról.

– Látod, te is pont így akartál elillanni, nem segíteni, elárulni! Ilyen óvatosan, hogy hátha nem veszem észre, egyik pillanatban még a felszínem lebegtél, egy másikban már szöktél előlem… És mire vezetett mindez? Ugye, már te is belátod?

Visszavitte a csészét a tálcára, majd egy kiszámíthatatlanul gyors mozdulattal megpördült a sarkán és farkasszemet nézett a nővel:

– Mindig is gyanakodtam, nekem a véremben van a gyanú. De te sosem értettél meg.

És most gyere drágám, átkísérlek egy másik szobába, mert itt zavar a jelenléted. Tudod, több síkon is kell gondolkoznom, az élő anyag birodalmában, a szellem birodalmában, majd máskor elmagyarázom. Sajnos soha nem voltál igazán fogékony a spirituális dolgokra. De nem baj, így szerettelek.

A karosszék mellé érve, átfogta a nő derekát és felsegítette, közben a lábáról lefejtette a takarót.

– Kezdesz megmerevedni. Mondhatnám, hogy csak lazán, de nem szeretem az ízléstelen, morbid vicceket. Egy férfinek legyen stílusa, ez a vezérelvem. Még egyszer elolvasom a törvényszéki vizsgálatok képes útmutatóját a hullák oszlásáról, nem emlékszem pontosan, hogy mikor is kell zsákba tegyelek. Tudod, nem szeretném, ha ide vonzanád a rendőröket, hogy úgy mondjam, a kipárolgásoddal. Gyere szépen, átmegyünk a kisebb szobába, hálószoba ugyan, de nem fogom használni. Ne félj, nem foglak a házastársi kötelességeidre figyelmeztetni, ezúttal nyugodtan alhatsz. Most sokkal fontosabb dolgom akadt, végre elkezdem a könyvet. Csupa nagybetűvel!

Magához szorította az alig ötven kilós nőt és könnyedén megemelte. A legenyhébb erőfeszítésébe sem telt, hogy átemelje a küszöbön és a cseresznyefával bebútorozott könyvtárszobából ruganyos léptekkel távozva, áthaladjon az előszobán, majd a hálóban elhelyezze a feleségét a hintaszékben.

Az ajtóból visszaintett neki, majd gondolt egyet, elé guggolt, és meglökte a hintaszéket. A nagymamák korában is ósdi darabnak számító szerkezet nyikorogva meglódult és működésbe lépett. Nézte az asszonyt, lecsukott szemeit, majd még egyet taszított a fa alkalmatosságon. Amikor már eleget gyönyörködött benne, lekezelően megpaskolta a kézfejét és fontossága teljes tudatában elhagyta a szobát. Hangtalanul húzta be maga után az ajtót, mintha nem akarná felébreszteni, mintha csak egy bódult álomba ringatta volna.

kapcsolatok3

Érdeklődsz a csavaros történetek iránt?

Tudni szeretnéd, melyek az emberi kapcsolatok csapdái?

Pont erről szól a Kelepce című regény, amelynek első fejezetét most elküldjük Neked ajándékba!

Garantáltan más lesz a történet vége, mint amire gondolnál!

Kérd most az első fejezetet. Kattints ide!