A maffia ölelése

A házunk előtti sarkon éppen kilendítettem a lábam, hogy befordulok, amikor egy marcona, ijesztő arcú figura karjába szaladtam. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy a meglepetés erejével hatott rám, meg sem tudtam nyikkanni. 

Képtelenségnek tűnt kivenni a vonásait a sötétben, de felrémlett egy képkocka az emlékezetemben, hogy már láttam valahol. A bal karját a hátamra szorította, mintha ölelkeznénk, a jobbal a fejemet vonta a mellkasára. 

– Jó, hogy jössz. – Egyenesen belevágott mondandója közepébe. – Már régóta várlak. Csak egy kis figyelmeztetés. Te vagy Krisztián egyik nője, igaz? – suttogta a fülembe, meleg lehelete párája érte a fülkagylómat.

– Nem vagyok a nője. Egyszerűen odaköltözött hozzánk, a barátnőmhöz. Nekem semmi közöm hozzá.

Erősebben nyomta a fejemet, egyenesen belepréselte a mellkasába.

– Érzed ezt a hideg tárgyat az ingem zsebében ugye? 

Nem tudtam semmi választ kipréselni magamból, csak bólintottam.

– Akkor jól van. Mert legközelebb ez a kés nem az ingemben lesz, hanem a te torkodnak szegezve. Ugye megérted? – még közelebb erőltette a száját a fülemhez és egy kicsit belenyalt.

 Kirázott az undor. Hátrább akartam lépni, de vasmarokkal szorított.

– Mit akar? – kérdeztem és észrevettem, hogy az egész testem görcsbe rándult, minden izmom szabadulni akart testének fenyegető közelségétől. Direkt magáztam, ezáltal is még jobban eltávolodva tőle, mintha a megszólítás is elmélyítené köztünk a távolságot és őt egy alacsonyabb sorba taszítanám, a műveletlenség polcára helyezném, fölébe kerekedvén azáltal, hogy udvarias és kimért vagyok. 

– Pénzt! Mi mást? Majd beszélj a kis barátnőddel, hogy dobjátok össze. Ma már neki is elhoztam az üzenetet. Ő tudja a pontos összeget. De ha kíváncsi vagy, egymillió.

Hirtelen elengedett és a járda mellett álló fekete Golfhoz lépett. Kinyitotta az ajtót, de még visszanézett rám. Az arca kamaszkori pattanások és jelenlegiek hullámzó dűnéinek egyvelegét tárta a külvilág felé, szeme kifejezéstelen mint egy játék baba üvegszeme.

A sofőr indított, a kocsi padlógázzal megfordult a felezővonalon és az ellenkező irányban eltűnt a szemem elől. Lámpáit sokáig néztem a lassan leereszkedő ködben. 

 Jó darabig remegtem. Könyökömmel a falnak támaszkodtam, egy kicsit meggörnyedtem és igyekeztem a feltörekvő hányás útját állni. Nagyokat lélegeztem és sűrűn nyeltem a savanyú nyálat.

Kelepce c. könyv, részlet