A szerelmi kapcsolat négy lába

Azt mondta a Nagyikám, hogy a kapcsolat olyan, mint egy asztal.

A négy lába:

  1. közös célok,
  2. szerelem,
  3. anyagi biztonság,
  4. szex.

Az utolsóra kell a legjobban vigyázni, mert, ha a másik három kidől, akkor is még „eldöcög” a kapcsolat egy jó darabig, ha a szex-láb stabil. Én nem hallgattam rá.

Szabály szerint kilöktem a férjemet a közös ágyból, a végén már nem is aludtunk egy szobában. Az elején még adtam a látszatra, kifogásokat találtam, beteg voltam, vagy túlhajszolt, fogyókúráztam és nem volt erőm, vagy agyon ettem magam és pukkadoztam. A migrént is sokszor elő tudtam varázsolni a kellékek közül.

Nem érdekelt semmi, az alapvető szükségletek sem, a sorozatok annál inkább. Aztán elharapóztak közünk a viták és már a szex megvonásával is törlesztettem.

Amikor megfenyegetett, hogy keres más nőt, a szemébe nevettem:
- Ugyan szívecském kinek kellenél te? Nézz már egy kicsikét magadra!

Elsötétült a tekintete, de nem válaszolt. Ma már tudom, hogy ez kardinális hiba volt.

Utána megmutatta, bebizonyította, hogy igenis kell valakinek.

Egy rövid ideig tartó „együtt járás” után elköltözött a barátnőjéhez, aki egyidős velem, sem nem szép, sőt még nem is okos. Viszont nálam mégiscsak okosabb, mert nem ő maradt egyedül két kamasz gyerekkel és az adóssággal, hanem én. Próbáltam „visszakaparni” hozzá, de már későn. A nő tartja a markában és az ágyában.

Az ő hangja, gondolatai köszönnek vissza a férjem szájából. Úgy tűnik vesztettem. Nem használt sem a fenyegetőzés, sem a gyerekekkel történő zsarolás sem.

Most már igencsak késő, de ha még lesz legközelebb a számomra, akkor soha nem fogom kiengedni ezt a területet az irányításom alól.

Addig is megpróbálok lefogyni, mert a mega-sorozatok nézése közben folyton nassoltam és felszedtem 13 kilót. Így talán nagyobb eséllyel indulhatok a legközelebbi férjvadászaton.

 

new-york2

Érdeklődsz a csavaros történetek iránt?

Tudni szeretnéd, melyek az emberi kapcsolatok csapdái?

Pont erről szól a Kelepce című regény, amelynek első fejezetét most elküldjük Neked ajándékba!

Garantáltan más lesz a történet vége, mint amire gondolnál!

Kérd most az első fejezetet. Kattints ide!