Ha ő más, akkor máris vége a kapcsolatnak?

Egy kapcsolat kezdetén, amikor a vonzalom erős, a párok a bennük lévő hasonlóságra figyelnek és annak örülnek mennyire megegyezik az ízlésük. A különbségeket észre sem veszik, vagy éppen elsiklanak fölöttük és a jelentőségüket kicsinyítik. Ezért mondjuk azt, hogy a szerelem vak.

Később, ahogy telik-múlik az idő, a kapcsolat is érlelődik és az emberek visszatérnek a mindennapok valóságába, a különbségek is láthatóvá válnak. Sokan a kapcsolatban átmeneti időszakot élnek át és ezalatt visszatérnek a jelenbe és a valósághoz igazítják az elvárásainkat. Ez az optimális eset, de nem mindig történik így.

Sokan úgy vélik, hogy a kapcsolat nem tud működni és hamarosan szétválnak. Ez a folyamat lassú és nehézségekkel teli, az összecsiszolódás  időszakának nevezzük, de mindenképpen érdemes végig csinálni, mert a kapcsolat utána működőképes marad. Biztos te is sok ilyet láttál már magad körül, sírással könnyekkel, vádaskodással tarkítva, aztán valahogy mégis sikerült együtt maradniuk és elfogadniuk a másik ember személyiségét. Nem érdemes ezt a folyamatot kihagynod és feladnod az elején, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy a következő partner meg fog felelni az elvárásaidnak. 

A házastársaknak lehet egészen eltérő az érdeklődési körük, mégis jó házasságban élhetnek,  persze, nem szabad azt hinned, hogy minden működik, mert azért szükség van néhány közös alapra. Ne hidd, hogy túl sokra, csupán néhányra.

A különböző irányú érdeklődés nem teszi tönkre a házasságod. Ez egy tévhit, mert éppen ellenkezőleg, megerősíti a kapcsolatot.

Láttam már állandóan eljárkáló nőt és folyton otthonülő férfit, akik igen jól kijöttek egymással, mert tolerálták az ellentétes érdeklődési kört, tudomásul vették a párjuk szükségleteit és ellentétes vágyait. Úgy gondolkodtak, hogy ameddig a kapcsolatnak nem árt, miért ne járhatna el a nő a barátnőjével szórakozni, múzeumba, színházba és a párja miért ne olvasgathatna, vagy tévézhetne otthon?

Hiszen a párkapcsolatot nem károsítja, a másiknak nem árt, nem vét a közös célok ellen sem. Akkor miért ne? És biztosan ismered a közhelyet is, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de éppen az ellentétek ki is egészíthetik egymást. 

Életedet nem annyira az formálja, hogy éppen mi történik veled, hanem az, hogy milyen jelentést, vagy jelentőséget tulajdonítasz ezeknek az eseményeknek. 

A gond akkor van, hogyha annyira különálló életet éltek, hogy teljesen elveszítitek a kapcsolatot egymással. Ha pedig a kapcsolat a második helyre csúszik, akkor üressé és unalmassá is válik. 

Ha a pároddal egy ideje már külön életet éltek, tudatos döntéssel vissza tudott csempészni a szikrát a párkapcsolatokba. A folyamat, amely mérföldeket ékelt közétek megfordítható és a régi tűz újra felszítható.

 Ragadd meg a lehetőséget, hogy életet lehelj a kapcsolatodba, hiszen azokat erőfeszítéseket, amelyeket most megteszel,  később bőven meg fognak térülni neked!

nő4

Tépelődsz, hogy hol találod a fényt az alagút végén? 

Tudni szeretnéd, melyek a recsegő-ropogó szerelmi kapcsolatok csapdái?

Szeretnél egy szemet szúró kivételt?

Örülnél, ha valami nem csak a felszínt kapargatná?

Pont erről szól a Kelepce című regény, amelynek első fejezetét most elküldjük Neked ajándékba!

Amit ebben a könyvben biztosan megtalálsz:

Végzetes botlás

Arcpirító szégyen

"Ropogósan friss" érzelmek 

Megveszekedett karriervágy

Kusza érzelmi szálak

Gyökerestül kitépi a barátságról és szerelemről szövögetett elméleteidet

Tűkön ülve várod majd a csavaros befejezést!

 

Garantáltan nem hagy hidegen!

 

Máris megrendelem itt:Bookline       Líra.hu 

Kérd most az első fejezetet. Kattints ide!