Nincs rossz kapcsolat! Csak élettelen!

Miért kockáztatsz?

Amikor elégedetlen vagy a férjeddel, barátoddal és megkísért egy új kapcsolat izgalma, miért engedsz a csábításnak és lépsz olyan útra, amit később megbánhatsz? Ha csekély, megoldható dolgokról van szó, miért nem beszélitek meg, miért állsz bosszút még el sem követett bűnökért a másikon, azzal, hogy félrelépsz?

Mit gondolsz olyankor, amikor éppen bosszút állsz, falnak fordulva lopakodsz, hogy meg ne lásson az autóból? Miért nem vagy annyira nagyvonalú, hogy a kis problémákon átlépsz, hogy legyen elég energiád a nagy dolgokkal foglalkozni?

Miért nem törődsz tetteid következményeivel, mielőtt még meglépnéd őket? Miért nem foglalkozol azzal, hogy árthatsz azoknak, akiket szeretsz és tőled függnek? Miért hagyod cserben a gyerekeidet, abban a tekintetben, hogy megfosztod őket egy normális, kiegyensúlyozott élettől, azzal, hogy elválsz?

Miért teszed ki őket annak, hogy 3 napot az apjukkal, 4 napot veled éljenek, heti kétszeri költözéssel, állandóan két sporttáskával a vállukon, mindig rohanva és két tűz között? Miért nem számolsz azzal, hogy csatározással teli életetek a férjeddel, belülről emészti őket és kiöli belőlük a reményt, hogy normális, nyugodt légkörben nőjenek fel?

Miért vagy felháborodva, ha gyerekeid kihasználják a szülők közt meglévő űrt és a maguk malmára hajtják a vizet, azzal, hogy még több dolgod sajtolnak ki belőletek? Miért döbbent meg, hogy kevésbé csinos barátnőid sorra hárítják a közös, „családi” találkozókat, mert féltik tőled a férjeiket?

Miért kerülsz mindig sokkos állapotba, ha hó végén egy vasad sem marad, hiszen egy fizetésből, hónapról hónapra élsz? Miért őrjöngsz azon, hogy nős, férfi kollégáid (is) szabad prédának tekintenek, és mindegyikük vigasztalni akar a válásod miatt?

Miért hiszed még mindig azt, hogy neked, csakis neked lehet igazad, hiszen 50-50% minden, és a volt férjed ugyanúgy hibás? Miért gondolod rögeszmésen, hogy a házasságodból nem volt más kiút, csak egy újabb kapcsolat, aztán még egy újabb, majd a keserűség és a magány?

Miért érzed most légüres térben magad, elhagyatottan és kifosztottan, közel a depresszióhoz, ha teljesen biztos voltál benne, hogy neked van igazad és helyesen cselekszel?

Miért gázoltál át mindenkin, valós és vélt sérelmeid megtorolva? Miért haragszol anyukádra, mert a férjed pártját fogta? Miért váltasz folyton munkahelyet, barátot és társaságot is gyakran, ha igazán teljes az életed? Miért áltatod még most is magad?

Miért nem ülsz le egy pillanatra és teszel meg mindent a kapcsolatod megmentésért? Miért nem jössz rá, hogy meglévő kapcsolatod megújításába kevesebb energiát kell fektetned, mint egy új szerelem (és biztosan elkövetkező újabbak) megszerzéséhez szükséges?

Miért nem hiszed el, hogy ez jóval több keserűséget, bánatot és kiégettséget fog eredményezni, mint amire valaha is gondoltál volna?

És most ülj neki, ne halogasd! Írj egy listát az előnyökről és a hátrányokról, amik rád várnak. Ne latolgass, csak bátran! 

Tudni fogod a megoldást. Érzem :)