Őszi levél vagyok

Lehulltam a fáról, még októberben. A fa, aminek része voltam, felkészült a téli álomra. Azt hittem, a fa törődik a fényes levelekkel, a lombkoronával, a levelek között élő állatvilággal, de nem. A fa csak magára gondolt. Én meg azt gondoltam magamról, hogy örök életre születtem. Október óta sodródom. Zizzenek, ahogy arrébb gördít a szél. 

Így hát azt mondom a Szívemnek: 

– Az életem nem úgy alakult, ahogy elképzeltem magamnak. Ahogy már régen megálmodtam.

A Szívem ezt válaszolta:

– Mindig lesznek napok, amikor felteszed magadnak ezt a kérdést. De én visszakérdezek. Te, magad, mit tettél, hogy olyan életet kapj, amit megérdemelnél?

Csendben tűnődöm. A Szívem folytatja:

– Hogy elérd a céljaidat, le kell győznöd a félelmeidet, az előítéleteidet és bátorságot kell merítened.

– Honnan? – kérdezem halkan.

– Saját magadból. A saját erőforrásodból. Az Élet a te oldaladon van. Ez mindig is így volt, csak te nem vetted észre. Az álmodozás nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Rettentő nagy bátorság kell hozzá. És nagyon veszélyes is lehet.

– Miért? Hiszen az álmok, álmok maradnak – válaszolom én.

– Egyáltalán nem biztos. Az álmodozás hatalmas erőket szabadít fel a testben, olyan motorként szolgál, amely segít megvalósítani a céljaidat. Pont azért, mert tettekre sarkall. Utána már nem tudjuk életünk valódi célját elrejteni magunk elől. Amikor álmodozunk, akkor azt is eldöntjük, hogy milyen árat leszünk hajlandóak fizetni az álmainkért.

Megrázom a fejem, hitetlenkedve, de a Szívem folytatja:

– Az álmok megvalósításának nagy ára van. Szembeszegülünk szeretteinkkel, nélkülözünk, esetleg nevetség tárgyaivá is válhatunk. De ez még semmi, ahhoz képest, ami akkor vár ránk, amikor visszanézünk a saját életünkre. Akkor már öregek és bölcsebbek is leszünk. És akkor feltesszük magunknak a kérdést:

– Vajon elvesztegettem az életemet? Nem valósítottam meg az álmaimat? Semmit sem tettem, hogy a szívemre hallgassak, aki először hangosan kiabálta, majd később csak mondogatta, és amikor egyáltalán nem figyeltem rá, akkor már csendesebben, de mindvégig, megállás nélkül, ott suttogta a fülembe:

 –Valósítsd meg az álmaidat!

A Szívem várt egy picit, hogy feldolgozzam a mondatait, aztán folytatta:

– Mert semmi sem teszi boldogtalanabbá az embert, mint az, amikor visszanéz az életére, és csak ennyit tud mondani magának:

– Elvesztegettem az életemet!

A Szívem elhallgatott, mert mindent elmondott, amit szeretett volna. Most rajtam a sor, hogy értelmezzem a hallottakat, gondoltam.

Megvártam a következő fuvallatott és felreppentem. Hagytam, hogy a Szél magával repítsen. 

kapcsolatok3

Érdeklődsz a csavaros történetek iránt?

Tudni szeretnéd, melyek az emberi kapcsolatok csapdái?

Pont erről szól a Kelepce című regény, amelynek első fejezetét most elküldjük Neked ajándékba!

Garantáltan más lesz a történet vége, mint amire gondolnál!

Kérd most az első fejezetet. Kattints ide!