Téged is mindennap fojtogat ez a probléma?

Az ital és a kávé rendelése, majd felhajtása után a mosdóba mentem, hogy megvizsgáljam az arcomat.

A fehér csempés falon tompán verődött vissza az árnyékom és a fényesre suvickolt krómcsapon is a saját kicsinyített, eltorzult másom tekintett vissza rám, aránytalanul nagy állal és szájjal, keskeny homlokkal.

 Ahogy a mosdó szélének való támaszkodástól a súlypontomat lassan a csípőcsontomról a talpamra akartam áthelyezni, kivágódott az egyik WC ajtaja és valaki villámgyorsan a hátam mögé került. Lehajtott fejjel állt mögöttem, és kezét végigsiklatta a lábaimon, kint és a belső combomon egyaránt, majd a csípőmön. Akkor egy erőteljes mozdulattal maga felé fordított. Ő volt az  személyesen, a bandafőnök, és a szemem közé nézett. Rezzenéstelen volt a tekintete, mintha kígyó lett volna, nem is ember. Suttogott:

– Megtenné, hogy fellibbenti a csinos blúzát? Ugyanis meg akarom nézni, hogy tiszta-e?

 Még mindig némán, beidegzett mozdulatokkal kigomboltam a blúzomat. A kezeim nem remegtek, az agyi központ még nem tudta feldolgozni a sokkot, azért a testem késésben volt és nem tudta produkálni a jellegzetes félelmi-reakciót.

Ott álltam előtte pőrén, egy fekete melltartóban. A hátam mögé nézett és a tükörből meggyőződött róla, hogy oda sincs felszerelve semmilyen lehallgató-készülék.

– Bocsásson meg a hirtelen támadásért. Azt hiszem, mindkettőnk érdeke, hogy semmi se szivárogjon ki abból, ami köztünk elhangzik – mondta, miután elengedett.

  A bandavezér a teraszra kalauzolt és a legtávolabbi sarok felé irányított. Újra konyakot kértem, amikor leültünk, bátorságomat erősítendő. A pincér hamarosan feltűnt a megrendelt italokkal. A konyakomat egy hajtásra kiittam. Ő mosolygott:

– Nem akartam így ráijeszteni magára, Klára. Bocsásson meg. Talán belevághatnánk, ha úgy gondolja – magabiztosan beszélt és egy kis mosoly játszott a szája szegletében. Biztos jót mulathatott rajtam.

– Igaza van, én sem akarom rabolni az idejét – farkasszemet néztem vele, meg akartam mutatni, hogy nem párolgott el a bátorságom. A rabolni szót kissé megnyomtam és gúnyosan ejtettem, mintha utalni akarnék eredeti foglalkozására.

Elértette. Elmosolyodott és felemelte a poharát. Megfigyeltem, hogy a szeme nem mosolygott, jéghideg maradt, állandóan éber.

– Nehéz belekezdenem. Valakit el akarok tetetni az útból. Örökre. – Levegő nélkül, egyszerre hadartam a két mondatot.

Láthatóan meglepődött, közelebb hajolt hozzám és a tenyerét az enyém felé közelítette. Automatikusan hátrahúzódtam, rettegve még az aurájától is.

–Ejha! Azt hittem, hogy egy kis megfélemlítés éppen elég lesz elsőre. De látom, nem teketóriázik, rögtön lecsap. Szabad tudnom a részleteket?

– Nem. Személyes ügy. Majd akkor, ha elhatároztam az akciót. Most csak az árról érdeklődöm és a lebonyolításról – kezdtem visszanyerni a lélekjelenlétemet, eszembe jutott a régi igazság, ha nálam van a pénz, én diktálok.

 Szemben a kávézóval, a perui zenészek elfoglalták helyüket, és rázendítettek dél-amerikai melódiáikra. Zsivaj töltötte be a kis utcát.

 Nem bántam, akkor még kevésbé kivehető, amiről beszélünk.

 A bandafőnök rendelt még egy kávét és rám szegezte a tekintetét. Olyan volt, mintha egy fénynyalábbal, ami a szeméből indult ki, körbefogott volna, hogy az agyamat még jobban górcső alá tudja venni. Enyhén megszédültem.

– Nehéz lesz így, ha nem mond semmit. A megrendelő nem határozhatja meg a pontos időpontot, ez biztonsági alapkérdés. A szervezet dönt erről, a lebukás minimalizálása miatt. Ugyanúgy nem rendelkezhet az elkövetés módját illetően sem. Egyedül a célszemélyt nevezheti meg. Embereink figyelik az illetőt, megismerik életmódját, szokásait, utána kerül sor a kivitelezésre. Lehet, hogy öngyilkosságnak fog tűnni, vagy véletlen balesetnek. Mindenképpen egyszerű és gyors lesz, tanúk, bizonyítékok nélkül. – Szenvtelenül mondta, mintha csak a bíróságon igazmondásra esketné fel a tanúkat.

Közben állandóan a szemembe kapcsolódott a tekintete, szerintem így akarta a bennem lezajló változásokat figyelemmel kísérni.

–Értem. – Nem mertem megköszörülni a torkom, mert azzal elárultam volna, hogy az izgalomtól berekedtem. – Még az árról nem mondott semmit – tettem hozzá.

Elmosolyodott és rátette a kezét az enyémre. Ez alkalommal nem volt időm hátrahúzni.

 Hogy mi történt ezután? Hogyan fejeződött be a beszélgetés?

Itt nézd meg a továbbiakat↓

family4

Tépelődsz, hogy hol találod a fényt az alagút végén? 

Tudni szeretnéd, melyek a recsegő-ropogó szerelmi kapcsolatok csapdái?

Szeretnél egy szemet szúró kivételt?

Örülnél, ha valami nem csak a felszínt kapargatná?

Pont erről szól a Kelepce című regény, amelynek első fejezetét most elküldjük Neked ajándékba!

Amit ebben a könyvben biztosan megtalálsz:

Végzetes botlás

Arcpirító szégyen

"Ropogósan friss" érzelmek 

Megveszekedett karriervágy

Kusza érzelmi szálak

Gyökerestül kitépi a barátságról és szerelemről szövögetett elméleteidet

Tűkön ülve várod majd a csavaros befejezést!

 

Garantáltan nem hagy hidegen!

 

 

Máris megrendelem itt:Bookline       Líra.hu 

Kérd most az első fejezetet. Kattints ide